A széles körben használt OECD-adatok nem nyújtanak pontos képet egy adott ország gyógyszerkiadásain belül az állami hozzájárulás mértékéről, mivel jellemzően csak a legáltalánosabban ismert, publikus gyógyszerfinanszírozási tételeket veszik figyelembe. Valamennyi gyógyszerköltés és azok nettó (azaz iparági hozzájárulásokkal csökkentett) összegének meghatározásával viszont nemcsak az egyes országok közkiadásai válnak összemérhetővé, hanem ezeket az egyéb gazdasági mutatókhoz viszonyítva is helytállóbb adatokat kapunk. Az eredmény így persze még kevésbé lesz kedvező: gyógyszer-finanszírozás tekintetében nemcsak az össz-európai mezőnyben vagyunk lemaradva, hanem szűkebb régiónkban is harcban állunk a képzeletbeli dobogó legalsó fokáért.

Nemzetközi összevetésben hazánk nemcsak Nyugat-Európa, hanem a szűkebb régiónk többi országa mögött is elmarad számos egészségügyi mutató tekintetében. Hogy csak két adatot említsünk: az elmúlt hat évben Kelet-Közép-Európa valamennyi államában nőtt a születéskor várható élettartam, a leginkább Csehországban (78 évre), a legkisebb mértékben Magyarországon (76 évre).  További negatív tendencia, hogy a „Visegrádi Négyek” (V4: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország) közül 100 ezer lakosra vetítve nálunk a legmagasabb az elkerülhető halálozások aránya (2013-ban 245 fő). /Forrás: Eurostat/
    A helyzet javítása érdekében alapvető fontosságú lenne a legmodernebb, leghatékonyabb terápiákhoz és a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés mielőbbi biztosítása a lakosság számára, amelynek azonban az erre fordított állami támogatás elégtelen volta szab gátat. A kormányzati döntések meghozatalában többek között azok az OECD-számadatok is szerepet játszanak, amelyek sok esetben a valósnál kedvezőbb képet festenek a hazai egészségügyi finanszírozás helyzetéről.       
    Alapvető probléma, hogy Magyarországon jelenleg nem ismert a gyógyszerekre fordított állami kiadások pontos értéke. A jól átlátható és számszerűsíthető gyógyszerkassza mellett ugyanis léteznek olyan, csak részben vagy egyáltalán nem transzparensen működő gyógyszer-támogatási technikák, amelyek gyakran a kórházi finanszírozásba olvadnak bele, akár önállóan, akár egy konkrét ellátás részeként, vagy közbeszerzés formájában, nem ismert tényleges árakkal. Az OECD ezen kívül a gyógyszergyártói visszafizetésekkel sem kalkulál (amelyek ebben a kimutatásban így szintén állami hozzájárulásnak tűnnek), vagyis joggal megkérdőjelezhető a hivatalosan elfogadott adatok pontossága.

Nettó gyógyszer-közkiadás – és ami ebből következik

Egy közép-európai, publikálás alatt álló tanulmány a visegrádi országok gyógyszer-finanszírozási metódusait elemzi és hasonlítja össze egymással a 2010 és 2015 közötti időszakban. A tanulmány az egyes államok nettó gyógyszerkiadásainak összegét is meghatározza, oly módon, hogy nemcsak a patikai és kórházi gyógyszerárak állami hozzájárulásának mértékét, hanem az ezt csökkentő bevételeket (a gyógyszergyártókat terhelő különadókat, a kasszatúllépés után esedékes befizetéseket, továbbá a különböző kockázat-megosztási és rabatt-megállapodásokat) is figyelembe veszi. A tanulmány mindezek alapján a következő megállapításokat teszi:

•    A V4 országok közül Szlovákia mellett Magyarországon a legalacsonyabb a gyógyszerekre fordított közkiadás nettó összege. S bár e mutató nagyságát a lakosságszám is jelentősen befolyásolja, figyelemre méltó, hogy bár Csehországban is alkalmaznak restriktív eszközöket, illetve az ország lakossága Magyarországéval közel azonos, a cseh nettó gyógyszer közkiadás mértéke 60 százalékkal haladja meg a magyar értéket.

•    Az eltérő lakosságszámból adódó torzító hatások kiküszöbölése érdekében célszerű a teljes gyógyszerkiadás összegét egy főre levetíteni. Ez a számadat Szlovákiában a legmagasabb (209 euró) , Lengyelországban pedig a legalacsonyabb (74 euró). Hazánk (fejenként 119 euróval) utolsó előtti ezen a listán; ami azonban ennél is figyelemre méltóbb, hogy a 2015-ös magyarországi közkiadások mértéke alacsonyabb, mint a 2010-es adat – ami nem mondható el a másik három vizsgált országról.  

•    Ha a nettó, azaz valós gyógyszerközkiadásokat az adott országok GDP-jéhez viszonyítva vizsgáljuk, kiderül, hogy Magyarországnál (átlagosan 1,18%) csak Lengyelország költ kevesebbet gyógyszerekre (átlagosan 0,74%), ám míg az utóbbi államnál az elmúlt években egy 0,11 százalékpontos mérsékelt növekedés, Csehországban és Szlovákiában stagnálás, addig nálunk 0,21 százalékpontos visszaesés történt ezen a téren (amely összességében 17%-os relatív csökkenésnek feleltethető meg a vizsgált 6 év alatt).

•    A vizsgált négy ország kapcsán ugyanezek a tendenciák jellemzők a gyógyszer-közkiadások és a teljes éves állami költségvetések viszonylatában is.

A fenti adatok ismeretében kijelenthető, hogy Magyarországon a gyógyszerek finanszírozásának valós mértéke jelentős elmaradást mutat a V4 országokhoz képest.

Új szemléletre lenne szükség

A V4 országok gyógyszer-támogatási rendszereinek összehasonlításából kiderül, hogy azok felépítése igen hasonló egymáshoz. A legfőbb eltérések a visszafizetések mikéntjében mutatkoznak meg: Magyarországon kívül egyetlen visegrádi államban sem alkalmaznak iparági különadókat, Szlovákiára ráadásul a kockázat-megosztási és rabatt-megállapodások sem jellemzők. Utóbbiak eredményeként a vizsgált államok közül egyedül Magyarországon csökken a nettó állami gyógyszer-közkiadások szintje – miközben a hazai GDP növekvő tendenciát mutat. Ez alapján, valamint a támogatásra váró innovatív készítmények számának ismeretében megállapítható, hogy Magyarországon a gyógyszer-finanszírozás az egészségpolitikán belül sajnos nem tekinthető priorizált területnek.
A hazai egészségügy finanszírozásában, azon belül pedig a gyógyszerkiadások szintjének meghatározásánál új szemléletre, azaz tudatosabb, a költséghatékonyságot nem csupán az innovatív gyógyszerek befogadásánál szem előtt tartó gazdálkodásra lenne szükség. Ennek részeként figyelemmel kellene követni a demográfiai változásokat és a folyamatban lévő gyógyszerfejlesztéseket - utóbbiakkal a különböző gyógyszerkasszák tervezésénél is fontos lenne kalkulálni - bizonyos időközönként pedig szükség volna a korábban befogadott, mára azonban elavult termékek ártámogatásának valós felülvizsgálatára, adott esetben „kifogadására” is.
Pozitív fejlemény, hogy az OEP idén novemberben 15 új innovatív készítményt fogadott be a támogatásba, az viszont már kevésbé örvendetes hír a gyógyszergyártók számára, hogy a gyógyszerkassza jövő évi várható túlköltését kompenzálandó, ún. sávos befizetésre lehet szükség – amire szintén nincs példa a többi visegrádi országban. A jövő évi gyógyszerbüdzsé tervezetének számai alapján tehát valószínűsíthető, hogy jelentős előrelépés nem történt a gyógyszerközkiadások európai szintre való emelésében, így Magyarország nemzetközi rangsorban elfoglalt kedvezőtlen pozíciójának javulása még várat magára.

 

 

Vissza